Jobbosodás
Szavaztunk. Lehet, hogy jobb lenne mindenkinek, ha a közvélemény-kutató cégek szakértői is csak szavaznának, majd a kellemesen megvilágított stúdióban elmondanák, hogy ki kire szavazott, no meg hogy miért. Na az lenne a biztos.
A jobboldal győzött. A fiatal demokraták rendesen odatették magukat, bár szerintem a három jobbikos mandátumot látva gyűlt néhány redő Orbán Viktor homlokán, ám tény, hogy ez az ő érdemükből nem vesz el semmit. Nem véletlenül, hogy egyedül ők nem foglalkoztak a Jobbikkal. Nekik nem kellett.
A szocik annyira megújultak, hogy csak hét megyében győzte le őket a Vona-csapat. De ők ezt tudták, erre számítottak. Bravo!
Szdsz. Feltették a jól bevált lemezt, csak most nem jött be. Nagyon nem, bár annak azért örülhetnek, hogy a hatalmas tradíciókkal rendelkező Lehet Más a Politika és a HP épphogy megelőzte őket. 2,16 százalék. Lehet, hogy az embereknek ma Magyarországon nem a kirekesztés a legnagyobb problémájuk?
És mi lehet a Jobbik titka? Az ég adta világon semmi. Sikerük titka a többi párt remek politikája. Mert ugye vitatkozhat az MDF és az Szdsz, hogy ki a harmadik erő, de közel 15 százalékot még álmukban sem látnak mostanában.
Az MDF sikeresen szerepelt. Amennyiben siker az, hogy Bokros doktort - aki mióta az eszét tudja, fórumos – Brüsszelbe helyezi. Ám ha picit gondolkozzunk, s azt mondjuk, hogy amennyiben a fórumos vezetés kicsit következetesebb, normálisabb politikát folytat, s a belharcok nem vesznek el megannyi energiát, akkor bizony meglehet, hogy ilyen átgondolt és jól működő kormánypolitika mellett most az MDF neve mellett állna 15 százalék. És örvendenénk vala. Így van 5,3. Az elszalasztott lehetőségek – amennyiben a nemzet érdekét tesszük az első helyre, mert mégis csak ezért politizálunk – sajnos nem csak a hiba fogalmát merítik ki, hanem, félek, a bűnét is.
Két dolog még, amit meg kell említenünk. Egyrészt a pártok - az MSZP, Szdsz, MDF – rögtön rinyálni kezdett a Jobbik miatt. Ezzel csak az a baj, hogy a Jobbik térnyerése pontosan az imént említett társulatok lelkén szárad, arról nem is beszélve, hogy a polgárok döntésén aggódni számomra mindig érthetetlen volt. Mert ugye népuralom van.
Másrészt, a választás éjszakáján bármely elemzést bármely csatornán figyelve valami nagyon szembe tűnő volt: az MDF-t még véletlenül sem sorolták a jobboldali pártok közé.
Kafa mi?
Bari Zsolt
2009.06.08.



