Süllyedés
Az Ifjúsági Demokrata Fórum nyilatkozatot adott ki a Magyar Demokrata Fórum hivatalos kampánynyitójának napján. Ennek lényege nem más, mint hogy Bokros Lajos nem igazán illik bele az MDF keresztény-konzervatív, az „Antalli-örökséggel” fémjelzett képébe.
Hogy mi is a baj Bokrossal?
- Bokros egyszer már megbukott. Jött, reformizált, majd az Alkotmánybíróság intézkedései jelentős részét a kukába dobta. És Bokros ment.
- Bokros elméletei bukott elméletek. Ugyanis az a neoliberális gondolkodás, amelyet Bokros képvisel, lényegében összedőlt, miután válságba sodorta a világot. Öröm volt hallgatni Bokros elvbarátait, milyen szépen kérték mindenhol az állam beavatkozását, az államét, amelytől teljesen függetlenné akarták tenni a gazdaságot.
- Bokros nem reformokról beszél, csak megszorításokról. Pontosan a kisemberek megszorításáról. Nem beszél a magas rendőri és katonai nyugdíjak racionalizásáról, a fejünkre nőtt bürokráciáról, és ami a legfájdalmasabb, nem beszél a nemzeti gazdaság felemelkedéséről, a hazai kis- és középvállalkozások helyzetbe hozásáról.
- Bokros nem keresztény-konzervatív, elvei köszönő viszonyba sincsenek a modern konzervativizmussal.
- Bokros hazudik. Azt mondta, sohasem volt tagja az MSZP-nek, de ez kb. fél óra alatt cáfolatra talált. Azt pedig tudjuk, hova jutunk hazug emberekkel.
Ezen tények ismeretében az IDF számára elfogadhatatlan Bokros személye. Nem csak listavezetőnek, miniszterelnöknek is.
Értetlenül állunk az elmúlt napok eseményei előtt. Gyurcsány eljátsza, hogy lemond, majd izomból keresgélik az utódot, s egyre vadabb nevek kerülnek felszínre, s egyre többen nem szeretnének részt venni ebben a komédiában. Gyurcsány eljátsza, hogy lemond, majd megtámadja a független bíróságot. A köztársasági elnök megosztja a nemzettel azon véleményét, miszerint a leghelyesebb döntés az előrehozott választások megtartása lenne, s mi történik?
Lendvai szerint pártszimpátiáról beszélt az Elnök Úr. Gusztos meg nehezményezte, hogy az Elnök Úr nem reagált ilyen gyorsan, mikor melegeket, vagy romákat támadtak meg.
Lendvai meg Gusztos nem ennyire hülye ám - bár tudom, hogy hajlamos az ember ezt feltételezni – csak kapaszkodnak a megfoghatatlanba, s nem hozza zavarba őket semmi, az sem, hogy a társadalom nagyobbik része új választásokat akar.
Ezzel az elittel süllyedhetünk még mélyebbre is. Játszanak velünk, beszélnek, reformálnak, de igazából csak játszanak. Bukottak, hiteltelenek, de játszanak.
A megoldás első lépése csak az lehet, hogy elvesszük tőlük a játszóteret, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak. Nem Bokrosok, Lendvaik kellenek nekünk, nyugdíjba velük, és ne kapjanak 13. havi juttatást (he-he).
A nemzetet a fiatal értelmiség emelheti fel, akik nincsenek megfertőzve lejárt szavatosságú ideológiákkal, akik nincsenek megkötve a korrupció sötét hálójával, akiknek nem kell hazudni ide ezt, oda amazt, és nem utolsó sorban, akik akarnak és tudnak is tenni.
És azok a vezetők, akik ezeket a tenni akaró fiatalokat félreteszik, ledarálják, az országot, és annak jövőjét darálják le.
Ezen kell változtatni, de gyorsan. S ezt a társadalom nagy része is tudja. Csak egy egyre vékonyodó réteg nem hajlandó felismerni.
Ők még játszanak.
2009.03.28