Ünnep, oly szép…
A gazdasági válság még csak elmegy. De Magyarország nem kizárólag gazdaságilag van padlón. Ünnepelni sem tud.
Azaz a főváros nem tud ünnepelni. A rendszer-változtatás után 20 évvel kiderült, hogy a rendőr bácsi elvihet azért, mert egy vászondarabra írtál betűket. Ráadásul nem az írtad, hogy – teszem azt – „a jó édes anyádat”, nem, pusztán a márciusi 12 pont egyik tételét: Felelős kormányt Buda-Pesten. És, barátom, ezért elvisznek, levetkőztetnek.
De nem is ez a legszomorúbb.
Hanem az, hogy amennyiben például én teszem ugyanezt Kecskeméten, a nyakam rá, hogy nem visz el a rendőr bácsi. Meg a néni sem. Sőt, lehet, hogy odajön, gratulál, és másnap bejelöl az iwiwen.
És ha mondjuk hangosan fejtem ki azon véleményem, hogy Gyurcsány úrnak távoznia kellene az etikátlan módon megszerzett pozíciójából, lehet, hogy némi tapsot is kapok. És a rendőr tuti nem visz el.
Hogy van ez?
Más a törvény vidéken, más Pesten?
Mert az eleve mocsok, hogy ki áll valami fővárosi vezető, vagy kormánytisztviselő, és 26 kordonnal veszik körbe, lenyúlják a gyereked cumisüvegét egy magáncég!!! emberei, és beszélnek az ünnepről, meg szabadságról, meg demokráciáról annak a húsz embernek, aki éppen nem a „Gyurcsány takarodj!” rigmust skandálja.
De a törvény az törvény, nem? Pesten is, meg Öcsödön is, nem?
A Fidesz tiltakozott, a Parlamentbe is bevitték a transzparenst. Szili házelnök-asszony meg besértődött. Vágott olyan savanyú arcot, mintha azt tudta volna meg, hogy a férje (nem tudom, van-e neki, de nem is lényeg, mert csak egy példa) megcsalta. Egy lóval.
És a pártja? Közleményben tudatta, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a Jobbik szélsőségességével azonosul.
Felelős kormányt Buda-Pesten! Szélsőséges egy mondat.
Az MDF nem reagált semmit az ügyre, vagy legalábbis nem tudni róla, az SZDSZ viszont a Fidesz véleményét osztja, jó liberálishoz méltóan.
Tehát ők is szélsőségesek, lehet hogy készül a Jobbik-SZDSZ paktum. Őrület.
De van tanulsága a dolognak: ha azt hiszed, demokráciában élsz, és fel szeretné emelni egy transzparenst a szabadon, mondjuk szabadon, és nem szeretnéd, ha ezért elvinne egy egyenruhás megszabadítani a ruházatodtól és az önbecsülésedtől, nos akkor gyere vidékre, ahol a vendégszeretet mesés, ahol őseid éltek, hiszen tudod, Árpád nem Budapestre vonult be szilaj magyarjaival, ahol felfedezheted a természet és a társadalom csodás harmóniáját, ahol jók a csajok, viccesek a hentesek, és van igazi pálinka.
Drága Barátom, mi szeretünk és várunk Téged!
2009.03.18.
Bari Zsolt