Megosztott nemzet(?)
De a megosztottság megszünt, mígnem Vazul (szintén közeli rokon) fülébe ólmot öntetett, nehogy már uralkodni tudjon. Nem is tudott.
>>
Azok az utálatos pirézek...
A gyűlölet nagyon erős érzelem, legalább annyira, mint a szeretet. Meggyőződésem, hogy gyűlölni (és szeretni) csak azt lehet, akit ismerünk.
>>
Az emberi ész kiművelése
Tavaly, a 2006-os évben, az egész ország diáksága, az akkor még hallgatói önkormányzatok kezdeményezésére, megindult, hogy hangzatos transzparensek égisze alatt, hogy főtereken, utcákon, középületek előtt hangoztassák egyértelműen megfogalmazott jelmondatokat: Tandíjat, NEM!
>>
Dávid Ibolya beszéde a Magyar Demokrata Fórum, és az Antall József Alapítvány Somló-hegyi megemlékezésén, a Szabadság Napja alkalmából.
ifj. Krenedits Sándor, az Ifjúsági Demokrata Fórum Szegedi szervezetének elnökségi tagja - Antall Józsefről szóló cikkével - első helyezést ért el a Heti Válasz pályázatán.
Antall József politikai-eszmei elkötelezettsége alapvetően hármas pilléren nyugodott, illetve ezek szintézise volt. Ez a három irányzat a népi-nemzeti, a nemzeti liberális és a kereszténydemokrata eszmeiség volt.
>> tovább
IDF-es fiatalok az Egyesült Államok nagyköveti rezidenciáján
A múlt hét végén az Amerikai Egyesült Államok nagyköveti rezidenciáján vett részt egy beszélgetésen Karen Hughes asszonnyal az IDF delegációja.
>> tovább
Az Ifjúsági Demokrata Fórum arra szólítja fel az oktatási tárcát, hogy folytasson tárgyalásokat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának képviselőivel a tandíj jelenlegi szabályozásának megváltoztatásáról
A problémákat összefoglaló 8 pontból álló levelüket kedden juttatják el az oktatási tárcához - mondta el Lasztovicza Gábor, az IDF elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
>> tovább
Almássy Kornél a felsőoktatásról
A magyar felsőoktatás szerkezeti válságban van. Kimeneti teljesítménye rendkívül változó, helyenként gyenge.
>> tovább
Báthory-díjat kapott Almássy Kornél
>> tovább
Fiatalok Évértékelője
Lasztovicza Gábor, az IDF elnöke sajtótájékoztató keretében értékelte a Kormány egy éves munkáját
A saját sorsukat alakítani vágyó fiatalok lehetőségeinek beszűkülését néma csend övezi, a generációnkkal kapcsolatos feszítő kérdések a politika érdeklődésének perifériájára szorultak. A kormányban nyoma sincs a jövő iránti felelősségnek, a komplex kérdésekre és a sürgető problémákra ötletszerű válaszokat rögtönöz.
>> tovább
Fiatal politikai vezetők találkozója Dániában
Az IDF tagja képviselte hazánk keresztény-konzervatív ifjúságát
>> tovább
Még a rászorultaknak és a kiváló tanulóknak is csak álom a tandíjmentesség!
Az Ifjúsági Demokrata Fórum felszólítja a kormányt, hogy azonnali jogszabály-módosítással tegye lehetővé a tandíjmentességet a rászoruló, illetve kiválóan teljesítő hallgatók számára.
>> tovább
Az MDF vizsgálatot követel az FTC területére kiírt pályázat ügyében
Kinek kell az értékes ingatlan? Mi lesz a patinás klubbal?
>> tovább
A fizetős parkolás ellen
Az MDF és az IDF aláírást gyűjt Hatvanban
>> tovább
Hatvani rendelet: este tízkor záróra!
Hatvanban este tíz óra után csak egytelen szórakzóhely lehet nyitva. Ez ellen tiltakozik a helyi MDF!
>> tovább
Maradjanak a civilek a pályán!
Az MDF hat pontos civil javaslatcsomagja
>> tovább
Gyűlöletbeszéd – csak gyűlölet, csak beszéd
Gyűlölöm amit mondasz, de életemet adnám azért, hogy mondhasd.
>> tovább
Kezdődjön valódi felsőoktatási reform
Az ide-oda csapkodó oktatáspolitikai ámokfutás helyett igazi megújulást!>> tovább
Kiállították a bizonyítványt!
A Magyar Demokrata Fórum szerint az elmúlt öt év oktatási intézkedéseinek kudarcát jelenti a 2006-os PISA-jelentésből kiolvasható rossz eredmény, így véget kell vetni annak a kapkodásnak, amely az oktatásunkban még működő struktúrákat is szétveri.
>> tovább
Hatvani rendelet: este tízkor záróra!
Hatvanban este tíz óra után csak egytelen szórakzóhely lehet nyitva. Ez ellen tiltakozik a helyi MDF!
>> tovább
Ez a buli színe? - Székesfehérváron ezután 10-kor lövik fel a pizsamát?
Az IDF elfogadhatatlannak tartja, hogy Székesfehérvár szocialista vezetése olyan szabályok bevezetésén gondolkozik, amellyel korlátozni kívánja a fiatalok szórakozási lehetőségeit.
>> tovább
Valóban WC-papírt ér ma a diploma?
Almássy Kornél, országgyűlési képviselő (MDF), IDF alelnök azonnali kérdése Hiller István miniszterhez.
A FiB regimagyarorszag.hu oldalon látható legújabb videó-szösszenete a magyar felsőoktatásban megszerezhető diplomát pár tekercs WC-papírhoz hasonlítja.
>> tovább
"Amiről nem beszélnek..." - Felelős oktatáspolitikát!
A pártok a népszavazási kampánnyal csak a fiatalok előtt álló, valódi problémák elfedésére tesznek kísérletet.
>> tovább
YEPP szeminárium Írországban
2008. március 6. és 9. között az ír Young Fine Gael látta vendégül az Ifjúsági Európai Néppárt (YEPP) delegáltjait. Már a rendezvény címe is sejtetni engedte, hogy fontos szerepet fog kapni a közeli jövőben esedékes európai szintű döntéshozatalok megvitatása.
>> tovább
Nem hazudtunk nappal,
nem hazudtunk éjjel
>> tovább
A kommunizmus áldozatainak emléknapjára
A lelki és szellemi áldozatok azonban ma is hurcolják a kommunizmus örökségét. Marx, Engels és Lenin szelleme itt bolyong a 21. századi magyar közgondolkodásban.
>> tovább
"Amiről nem beszélnek..." - Mire elég öt milliárd forint?
Közparkot a kormányzati negyed helyén! Az IDF véleménye az, hogy a zöld kormánynegyedből legalább a zöld negyedet meg kellene valósítani.
>> tovább
"Igen-nem" játék helyett 10 pont a korszerű felsőoktatásért!
A politikának a magyar felsőoktatás helyzetéről nem "igen-re" és "nem-re" korlátozódó eldöntendő kérdésekben, hanem átfogó programokban kéne gondolkodnia.
>> tovább
Vessünk véget a radikalizmusnak!
Tudjuk, hogy egy ilyen szerveződés marginális marad mindaddig, míg a társadalom nagy része rendelkezik jövőképpel, bízik az ország vezetőiben, saját tisztességes boldogulásában.
>> tovább
Magántanulók legyenek a súlyos fegyelmi vétséget elkövető tanköteles diákok
A változtatás az iskolai erőszak problémájára kínálna egy lehetséges megoldást.
>> tovább
Ruhagyűjtés a hajléktalanokért
Nagy sikerrel záruló jótékonysági könyv- és ruhagyűjtést szervezett az Ifjúsági Demokrata Fórum.
>> tovább
Egy éve parkolópályán a fővárosi parkolóbotrány
Az MDF egy évvel ezelőtt hívta fel a figyelmet a fővárosi parkolással kapcsolatos súlyos visszásságokra.
>> tovább
Radikális jobboldal, avagy a feldolgozatlanul maradt traumák
A magyarságot a XX. században több olyan trauma érte, amelyből egy is bármely egészséges nemzetet megviselt volna, s ha más nem, önkontrollra kényszeríti. A mi esetünkben azonban az önvizsgálatok is elmaradtak, vagy rossz útra terelődtek. Nézzük egyesével!
>> tovább
A Magyar Demokrata Fórum Ifjúsági-, és sportpolitikája
Mindenképp el kell érni, hogy az egészségmegőrző és rehabilitációs célú sporttevékenységeket az Egészségbiztosítási Pénztár is támogassa.
>> tovább
2008 - Mit vársz az új évtől?
Az Ifjúsági Demokrata Fórum lelkes csapata közvélemény-kutatást végzett. Azt szerettük volna megtudni, hogy hazánk polgárai milyen reményekkel és félelmekkel vágnak bele a 2008-as évbe.>> tovább
Jani meg a haverok
Én egy pöttyet sajnálom ezt a Jani gyereket. Egyrészt azért, mert - és most nézzünk mélyen az agyunkba - kicsi az esély arra, hogy ezt a pár milliót egyedül le tudta volna nyúlni.
>> tovább
Játékgyűjtés a rászorulóknak Egerben
Adományaiddal szegény családok gyermekeinek szerezhetsz örörmöt!
>> tovább
Átgondolatlan támogatási politika
Almássy Kornél: többnyire olyan intézmények kaptak támogatást, ahol a 2008-as felvételi jelentkezések alapján drasztikusan csökkent a hallgatói létszám.
>> tovább
A kétszintű érettségi megbukott
Oktatási szakértők szerint a magyar érettségi megszerzéséhez gyakorlatilag nincs semmilyen tárgyi tudásra szükségük a diákoknak.
>> tovább
IDF: Együttműködést, sikert, fejlődést!
mondott a másik, hogyan lehetne lejáratni a politikai ellenfelet, hogyan lehet
hangzatos, ám soha be nem tartott ígéretekkel minél több szavazatot bezsebelni.
>> tovább
Elmegy az eszünk?!
Magyarországról évente 27 ezer fő megy külföldre dolgozni, elsősorban nyugatra, s elsősorban diplomás fiatalok. Miért?
A válasz persze egyszerű: több pénzért. >> tovább
Antiszemiták, antifasiszták – amiről túl sokat beszélünk
Azt meg egy frissen érettségizett is tudja, hogy a gazdasági gondok felerősítik a szélsőségeseket.
>> tovább
ÚJ KIEGYEZÉST!
A Napnál is világosabb, hogy ebből a helyzetből nemzeti konszenzussal tudnánk a legkönnyebben előre lépni. Nézzünk egy külföldi példát, a sokak által „mintadiákként” emlegetett Írország esetét.
>> tovább
Kinek az érdeke?
A reformok, ha voltak, lényegében megbuktak, nincsenek programok, nincsenek tervek, nincs munka. Lehet ezt folytatni 2010-ig, de felmerül a kérdés, érdemes-e. El kell-e pazarolnunk még két évet vagy válasszunk hamarabb?
>> tovább
Pop, csajok, satöbbi Rovat I.
Egy kis kikapcsolódás a politika mellé könyv-, film-, és zeneajánló formájában. Kezdésnek egy legenda Ausztráliából (arról a nagy földrészről, országból, vagy mi az), a méltán népszerű Nagy Andor Doktor tollából.
>> tovább
Éretlenek
Erről mindig a klasszikus vígjáték, a Brian élete ugrik be, amiben Eric Idle kijelenti, hogy egy férfinak joga van szülni, ha akar, és társai meg is szavazzák ezt a remek gondolatot.
>> tovább
Pop, csajok, satöbbi Rovat II.
Pop, csajok, satöbbi Rovat III.
Méltán népszerű Doktorunk most aztán nagyon belecsap a lecsóba. Két szót mondok (nem, nem a Disco Expres): IRON MAIDEN!
>> tovább
Végre
És ami még jobb: jön a MERCEDES! Nem ám az imént dícsért Tátra tigriséhez, vagy a Dacia-gyártásban megedződött románokhoz! Hozzánk!!
>> tovább
Kié a jövő?
Csak egy önálló MDF-nek van politikai és erkölcsi értéke.
S napjainkban mi jelenthet veszélyt a Magyar Demokrata Fórum függetlenségére?
>> tovább
Mikor lesz elég?
Az MDF Budapesti szervezete felszólítja a Centrum Parkoló Kft.-t, hogy szüntesse be a sorozatos jogsértések minden formáját.
>> tovább
Gondolják újra a felvételi keretszámokat!
A régióban nálunk a legalacsonyabb a műszaki és természettudományos képzésben résztvevők száma. >> tovább
Almássy Kornél megméretettné magát
Almássy Kornél, az MDF alelnöke pénteken közleményben bejelentette: ha jelölést kap, elindul az MDF elnökségéért.
>> tovább




