Az Ifjúsági Demokrata Fórum Alapítólevele
(Mártélyi Nyilatkozat)
Ma, amikor már túljutottunk az elmúlt negyven év leleplezõ bírálatán, nem elegendõ egy mozgalom számára, ha csak azt tudja megfogalmazni, hogy mit tagad. Már nem elegendõ elutasítani azt a csõdbejutott rendszert, amit nyugati entelektüellek életidegen eszméi nyomán keleti despoták erõszakoltak ránk.
Ma szétválnak azoknak az útjai, akik együtt indultak, mert közös volt amit nem akartak, de különbözõ amit akarnak. Mi, az MDF Lakiteleki Nyilatkozatának szellemében ifjúsági mozgalmat alapítunk. Ebbe a mozgalomba azok jöjjenek, akik számra a rendszerváltás nem az egyik külföldi minta felváltása egy másik hatékonyabb mintával. A magyar történelem nem egyszerűen a nyugat európai fejlõdés félresikerült, harmadrendû másolata, hanem sajátos értékeket hordoz és társadalmunk építéséhez ezekhez az értékekhez kell visszanyúlnunk.
Azok jöjjenek közénk, akik számára a mai Magyarország határain kívülre szorult magyarság nemcsak egyike a világ sok védelemre szoruló kisebbségének, hanem mi vagyunk azok, az oszthatatlan magyar kulturális nemzet. Ezért, ha emelkedõ nemzetre gondolunk, mindig rájuk is gondoljunk, s ami nekik rossz, az számunkra soha ne lehessen jó. Nekünk itt az ország határai között olyan felelõsséggel kell politizálnunk, hogy tudjuk, a mi kudarcunk százszorosan ütne vissza rájuk.
Közös célunk a többi demokratikus mozgalommal a parlamentális demokrácia megteremtése. Ezt a politikai rendszert a jogállamiság, a többpártrendszer, a sajtószabadság, a gyülekezés szabadsága, az emberi és polgári jogok érvényesülése jellemzi. Ebben a demokratikus történelmi keretben a mi mozgalmunk azt az irányzatot kívánja képviselni, amely a magyarság érdekeit és értékeit vállalja fel. Amelyik szerint a külföldi mintákat kell hozzánk igazítani, és nem minket a mintákhoz, mint ahogy az a szocializmus bevezetésekor történt.
Olyan ifjúsági mozgalmat szeretnénk, amely az államot és a nemzetet nem azonosítja, amelyik egyszerre küzd az emberek szabadságáért az állammal szemben, ugyanakkor arra hívja fel az embereket, hogy szabadságuk birtokában önként szolgálják nemzetüket, ha kell lemondással, megkötöttségek vállalásával is.
Szeretnénk a fiatalokat rádöbbenteni arra, hogy a szocializmus nyilvánvaló kudarcán túl szembe kell néznünk az európai ember általános morális válságával is. Ma már nemcsak a magyarság, de a nagy múltú nyugat-európai népek sem képesek újrateremteni emberi tõkéjüket, hanem fogyasztják azt. A gazdaság terén sikeres társadalmakben is teret hódít a mának élés és az egyén fölérendelése minden közösségnek. Semmiféle politikai, gazdasági megújulás, átrendezõdés nem képzelhetõ el az Ember reformja nélkül. A megújuló magyarság legbiztosabb alapja és hátvédje az erkölcsében szilárd, tudásában és mûveltségében biztos ifjúság, amely e paternalista társadalomba még nem integrálódva, a kétes jelenért nem hajlandó feláldozni a jövõt.
Mi, a Lakiteleki Nyilatkozatot magunkénak valló fiatalok megalakítjuk az MDF ifjúsági, kulturális és politikai mozgalmát, az Ifjúsági Demokrata Fórumot, amely azonban szervezetileg autonóm.
Mártély, 1989. július 8.



